Sondheim Celebration

2002 nyarán Washingtonban hat musical színpadra állításával ünnepelték Stephen Sondheimet. Raúl - példátlan módon - kettőben is főszerepet kapott.
Hosszú út vezetett odáig, hogy bekerüljön ebbe a különleges társaságba. Még a Rocky Horror Showban játszott, amikor először hallotta, hogy terveznek egy ilyen ünnepségsorozatot. Az első gondolata az volt, hogy jó lenne rá jegyet szerezni :). "Egy senki voltam." - fűzi hozzá.
Aztán elkezdett változni körülötte a világ. A tick, tick... BOOM!-nak köszönhetően ismertebb lett, és ez volt az a darab, amiben Sondheim először látta őt. Növelte az esélyeit, hogy egyszer már beválogatták egy Sondheim-musicalbe (Assassins), de végül elhalasztották a bemutatót a terrortámadás miatt, és csak évekkel később került színpadra a produkció. (Akkor pedig Raúl nem tudta elvállalni.) Bíztató jel volt továbbá, hogy a Merrily We Roll Along rendezőjével (Chris Ashley) már dolgozott együtt, méghozzá a Rockyban.
Raúl a Merrilyhez fűzött komoly reményeket, a Sunday-meghallgatásra csak úgy kedvtelésből ment el. Először a Merrily miatt hívták fel. Aztán szóltak, hogy talán a Sunday In The Park With George főszerepe nagyobb lehetőség lenne, csak egyrészt még nem találták meg a megfelelő színésznőt Dot szerepére, másrészt nem biztosak benne, hogy mindkét darabot színpadra tudják majd állítani. Végül januárban kapta a hírt, hogy mindkét musical menni fog, és mindkettő főszerepére őt szeretnék.
A Sundayt mutatták be hamarabb, a próbái áprilisban kezdődtek. Raúl A Kabaréból érkezett a washingtoni Kennedy Centerbe, majd ősszel ugyanoda is tért vissza. A Merrily próbaidőszakát úgy csinálta végig, hogy közben esténként George szerepét játszotta. Úgy szép az élet, ha zajlik :)
Egy nyár alatt hat Sondheim-musical ment ugyanott többé-kevésbé egymással egy időben. (Nyár elején a Sunday, a Sweeney és a Company, majd a Merrily, az A Little Night Music és a Passion.) Ezt úgy oldották meg, hogy minden este más előadás volt műsoron. Sokat poénkodtak azon, hogy mi történne, ha mondjuk összekeverednének a különböző darabok egy helyen tárolt díszletei :)
Van Raúlnak egy aranyos sztorija a Kennedy Centerről, amit nem szabad kihagyni. Gyerekkorában turistaként járt a Kennedy Centerben a szüleivel. Be akart kukucskálni az elsötétített Operaházba, de a jegyszedő megtiltotta. Raúl könyörgött, de hiába. És akkor odafordult az anyukájához, és azt mondta neki: "Egy nap itt fogok dolgozni!" :) És láss csodát! Amikor a Sunday első próbanapján besétált az épületbe, nem tudta visszatartani a könnyeit. "Persze most már nem szeretném, ha bárkit is beengednének a színházba, mialatt próbálunk!" :D

"Nem hiszem, hogy valaha is el fogom felejteni, milyen volt Steve-vel dolgozni. Hihetetlen az elvárás, hogy tökéletes és ragyogó legyél. Azért vagy ott, mert úgy gondolják, hogy alkalmas vagy arra, amire felkértek, de sokkal jobbnak kell lenned annál, mint amit valaha is gondoltál volna magadról."

"Azon viccelődünk, hogy az összes darabot játszhatnánk egyszerre. Sweeney el akarja vágni Bobby [Company] torkát, ő védekezik, miközben George [Sunday] lefesti őket."

"Nagyon izgatott voltam. Egyszerűen nem akartam elhinni. Nem hittem, hogy valaha játszani fogok a Kennedy Centerben. Nem hittem, hogy egy egész nyáron keresztül dolgozhatok Sondheimmel, és hogy eljátszhatom George-ot. A Merrily pedig egy olyan darab, amit még egyetem alatt szerettem meg. Mindig arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha valaki újra bemutatná."

"Stephen minden héten ott volt a próbákon. Ez megint egy olyan élmény, amit sosem fogok elfelejteni. Amikor ülök a próbateremben, és a 'Finishing The Hat' című dalt éneklem neki újból és újból. :) Ő pedig instrukciókat ad. És amikor sikerül, az nagyon boldoggá teszi."

"Mindkét darab kapcsolódik valahogy az életemhez. Mindig azon a shown keresztül látom az életemet, amit éppen játszom. Ismerem ezeknek a karaktereknek az érzéseit. A fájóan nagy távolságot Seurat és a szerelme között. A beszélgetést azzal a személlyel, akit jobban szeretsz az életednél úgy, hogy már nem vagy benne a kapcsolatban. És tudom, milyen annyira szomorúnak és magányosnak lenni, hogy a végén teljes lelki dermedtségbe zuhansz."

"Három nehéz szerep él egyszerre a fejében. Dallamfoszlányok, sorok, színpadi megoldások. Nyolc órás próba után érkezett meg az interjúra. Leroskadt a padra és összegörnyedt. De csak egy pillanatra. Aztán kiegyenesedett és elkezdett mosolyogni. Kincset érő képesség. Vagy ahogy ő nevezi, 'áldás'. "

"Jó lenne New Yorkban is játszani ezeket a darabokat, és azt hiszem, hogy ez a sorozat jó példa arra, hogy kevés pénzből is lehet jó dolgokat csinálni. Én sem keresek itt annyit, mint New Yorkban, de nem is éhezem. Ugyanakkor ez a legjobb munka, amit életemben eddig csinálhattam. És akár jó vagyok benne, akár nem, és akár sikerünk van, akár nem, mindannyian növekszünk és jobbak leszünk általa. Fantasztikus lenne, ha ez New Yorkban is megtörténhetne."

"Mi, akik most itt vagyunk, olyanok vagyunk, mint egy vidám Sondheim brigád. Megnézzük a próbákat és felvidítjuk egymást. Még 'Sondheim Camp' feliratú pólónk is van!"

/Részletek különböző cikkekből és interjúkból/

Sunday In The Park With George

Raúl sokszor elmondta, hogy a legnehezebb szerepe a Sunday In The Park With George főszerepe volt. És most már Isten tudja, hányadszor esett meg vele, hogy egy híres alakítás árnyékából kellett kilépnie. A Sunday in The Park With George előadás-felvétele ugyanis Mandy Patinkin és Bernadette Peters főszereplésével a musical-rajongók kollekciójának elmaradhatatlan darabja. Raúl tudta, hogy az összehasonlítás elkerülhetetlen lesz. Azt mondta, hogy tanulni akart Mandy Patinkin alakításából, és nem versenyezni vele.
Eric Schaeffer, a darab rendezője volt az a személy, aki kiválasztotta Raúlt George szerepére. Raúlnak a 'Finishing The Hat' című dalt kellett énekelnie a meghallgatáson. A szenvedélyes előadás meggyőzte a direktort. Raúl a szerep kedvéért elutazott a darab eredeti helyszínére, Párizsba. (Amit menet közben annyira megkedvelt, hogy amikor megkérdezték tőle, hogy hol élne legszívesebben, ezt a várost mondta.) Kiállításokra járt, megtanult rajzolni (vagy legalábbis tett rá egy kísérletet), és megpróbálta megérteni, hogy mit jelent egy festő szemén keresztül látni a világot.
Raúl szerint van jó és rossz oldala is annak, hogy nem játsszák minden nap a darabot. A jó oldala szerinte az, hogy fogalma sincs, hogy tudná hetente nyolcszor elénekelni ezt a szerepet. (Szerintem valahogy csak megoldaná... :)) Rossz viszont, hogy így, hogy akár 2-3 nap kihagyás is lehet az előadások között, hajlamosabb rá, hogy kiessen a szerepből.
A Sunday-nek köszönheti egyébként egyik legjobb barátját, az itt Dot szerepét játszó Melissa Erricót is.

"Nekem nyilvánvalóan nem olyan képzett a hangom, mint Mandynek. Neki olyan tiszta hangja van, és olyan egyedülállóak a képességei, hogy emiatt kicsit féltem a szereptől, de nem volt időm, hogy azon tépelődjek, leszek-e olyan jó, mint ő."

Eric Schaeffer, a fesztivál művészeti vezetője választotta ki Esparzát a Sunday In The Park With George kettős főszerepére. Ez egy óriási szerep, de Schaeffer azt mondja, biztos volt benne, hogy Esparza meg tudja csinálni. "Georges-nak internzívnek kell lenni, de belül zaklatott. Raúl a 'Finishing The Hat' című dalt énekelte a meghallgatáson, és meg tudta mutatni a művész kreatív erejét és a szomorúságát egyaránt. A kortárs George bonyolultabb, de Raúl itt is megfogta a figura lényegét, a frusztráltságot, a lelki vívódást. Nem történik meg túl gyakran egy meghallgatáson, hogy azt érzed, 'ez az az ember!' Hogy végigfut a hideg a hátadon."

"A Sunday olyan, mint egy Zen-gyakorlat. Van benne valami nagyon spirituális."

"Megpróbáltam a lehető legpontosabban megtanulni a zenét. Ez egy lehetetlen partitúra, és valószínűleg a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam. Majdnem 3 oktávnyi hangterjedelem kell hozzá, és a dalok a semmiből jönnek elő. Csak úgy elkezdődnek. Nincs semmi, amibe kapaszkodj."

"- Melyik a kedvenc részed az előadásból?
- Biztos betegnek gondol majd, de imádom a 'Putting It Together'-t! Stephen is megjegyezte: 'Úgy néz ki, mintha túlzottan élveznéd. Pedig inkább feldúltnak kéne lenned.' De azt kell mondanom, hogy az utolsó 20 perc talán a legvarázslatosabb dolog, amiben valaha is részem volt színpadon. Az egyik előadáson a 'Move On' közben egymásra néztünk Melissa Erricóval, és anélkül, hogy egy szót is mondtunk volna egymásnak, tudtuk, hogy erre egész életünkben emlékezni fogunk."

"A legnehezebb szerepem a Sunday in The Park With George főszerepe volt. Sondheim azt várja tőled, hogy felülmúld saját magad. És mire vége az előadásnak, jobb leszel, mint amilyen előtte voltál."

"Az első próbán a zongorista bejátszotta a futamot a darab elejéről, és akkor mindenki rám nézett. Én meg azt vártam, hogy majd Mandy elkezdi, hogy 'White. A blank page or canvas.' Tudod, mint aki nem érti: 'Hol van Mandy???' " :DD

"Ez egy nagyon megindító előadás. Igazán gyönyörű, érzelmes és őszinte. És nem tudom, fogalmam sincs róla, hogy mikor éreztem ezt először. Mert csak a videókazetta alapján nem tudod ezt megérezni. Mindig szerettem azt a felvételt, de fogalmam sem volt róla, hogy ez valójában ilyen! Törékeny. Olyan, mint egy gyönyörű drágakő. Bolondnak tűnhetek, amikor erről beszélek, de nagy ajándék ebben játszani!"

/Részletek különböző cikkekből és interjúkból/

Merrily We Roll Along

A darab anno hatalmas bukás volt (16 előadás a Broadwayn), Washingtonban egy átírt verzió került színre. (Ez volt, akinek tetszett, volt, akinek nem. Egy kritikus azt írta, hogy maga a produkció sokkal jobb, mint az eredeti volt -  köszönhetően többek között a szereplőgárdának -, viszont a szövegkönyvön csak tovább rontottak az átírással.)
Raúl erre a szerepre is úgy készült, hogy megpróbálta megérteni a sztori körülményeit. Sokat olvasott a Kennedy-adminisztrációról, és végigjárta az Amerikai Történeti Múzeumot is, hogy bele tudja élni magát, milyen lehetett a '60-as évek Amerikája. "A színház jó kifogás a tanulásra" - mondja.
Ugyan egy bukott darabról van szó, de az biztos, hogy a bukás oka nem a zene volt. A Good Thing Going című dal annak idején Frank Sinatra előadásában világsiker lett. Az előadásban ezt a dalt Raúl (alias Charley Kringas) énekelte. A legszenzációsabb dala azonban nem ez, hanem a Franklin Shepard Inc. Fenn van a videók között, és nem szabad kihagyni :)

A Merrily első olvasópróbája. Raúlnak még arra sem volt ideje, hogy előtte egyáltalán átolvassa a szöveget: "Ott ültünk, próbáltam 'blattolni', és nagyon élveztem. Utána Chris Ashley [a rendező] odajött hozzám, és azt mondta: 'Nagyon jó volt! Jó irányba vitted a karaktert. Hogy csináltad? Nagy jól felkészültél!' És akkor megmondtam neki, hogy egyáltalán nem készültem. Egyszerűen tudtam, hogy nem tudom a szerepet, úgyhogy el sem ronthattam."

"Esparza bámulatos az elejétől a végéig. A 'Franklin Shepard, Inc.' vicces és érzelmileg túlfűtött interpretációja a darab fanyar tetőpontja, míg az 'Our Time' az érzelmi csúcspont. Mikor fordult elő utoljára egy előadáson, hogy valamelyik dal közepét ováció szakította meg?"

" 'Ez a darab azt mondja, hogy azok a döntések, amiket most hozol, 20 évvel később is hatással lehetnek az életedre. A kompromisszumok, amiket kötsz, megváltoztatnak. Úgyhogy vigyázz, hogy jó döntéseket hozz.' És egy percig úgy tűnik, mintha saját magához is beszélne."

"Christopher Ashley rendezésében ragyogóak az egyszemélyes jelenetek, közülük is elsősorban Raúl Esparza neurotikus, erőteljes szólóját kell említeni [Franklin Shepard Inc.], ami az első felvonás közepén szinte megállítja az előadást."

/Részletek különböző cikkekből és interjúkból/

vissza