Comedians

Raúl első prózai szerepe New Yorkban, méghozzá az off-Broadwayn. 
Alig találtam erről valamit. Meg nem hiszem, hogy fél évnél tovább játszhatott benne, mert 2003-ban ezen kívül még két másik darabban is szerepelt. (A Comedians után 'vidéken' a Green Violin főszerepét játszotta, majd év végén jött a Taboo a Broadwayn.)
Erre az időszakra esett, hogy Raúl ügynökséget váltott. Elin Flack maradt a menedzsere, de már a William and Morris égisze alatt. (Ez talán a legnagyobb ügynökség. Érdemes körülnézni a honlapjukon, mert a hollywoodi sztároktól a híres sportolókig rengetegen tartoznak hozzájuk.) Pár évvel korábban esélye sem lett volna rá, hogy a William and Morris egyáltalán foglalkozzon vele, most meg hirtelen náluk találta magát.
Van egy történet a darabbal kapcsolatban, ami nagyon jól mutatja, hogy Raúl hogyan is képzeli a színészetet. (Nevezetesen hogy meg kell próbálni teljesen eltűnni a szerepben.) A 2003. január 14.-ei előadáson történt, az utolsó felvonás vége felé. A jelenet szerint Gethin szokásos avantgárd előadásán vagyunk, a közönség 'játssza' Gethin közönségét. "Megszólítottam egy fickót a közönségben, aki nem úgy reagált, ahogy elvártam volna. Ráordítottam: 'Úgy látom, baromira unatkozol! Miért nem jössz fel a színpadra?' A színpad egy lépésre volt a nézőtértől, úgyhogy odajött." Pár pillanatig farkasszemet néztek, aztán Raúl odanyújtotta neki a mikrofont. A fickó nem mozdult. " 'Takarodj le a színpadomról!' - mondtam neki. És ő letakarodott. Allan Corduner [a másik főszereplő] nagyon dühös volt, mikor visszamentem a takarásba. Azt mondta, hogy felelőtlenség így felhívni valakit a színpadra. De én akkor nem úgy gondolkodtam, mint Raúl, hanem úgy, mint Gethin, aki egy dühös ember, és keresi a harcot. Ez nem tudatos, esküszöm, inkább valamiféle őrület."

"És akkor jött a Comedians - egy újabb off-Broadway show. Nem fizetett valami jól, de végre megint prózai darabban akartam játszani, és egy ideig nem akartam énekelni. És fantasztikus volt a szereposztás. Jim Dale az egyik legtehetségesebb ember, akivel valaha dolgoztam. Jó volt a szerep, és kifizetődő a megszerzett tapasztalat."

"Raúl Esparza kiemelkedik a fantasztikus szereplőgárdából."

"Raúl Esparza mint kegyetlenül keserű komikus kitörölhetetlenül maradandó alakítást nyújt, az egyik legtökéletesebbet, amit életemben láttam."

/Részletek különböző cikkekből és interjúkból/

vissza