Életrajz

Raúl életrajzát nehéz volt összerakni. A honlapján "életrajz" címszó alatt a szerepeinek a felsorolása látható, így nem volt más választásom, mint cikkekből és interjúkból keresgélni életrajzi adatok és konkrétumok után.
Három téma köré próbáltam összegyűjteni az anyagokat: család, iskola, színház. Mindhárom esetben inkább az interjúkban elmesélt történetek, mint a dátumszerű adatok szerepelnek. (Az utóbbiak szinte teljes hiánya miatt nem is nagyon lehetett volna másképp összeállítani az életrajzot.) A színházról szóló részben igazából csak a Broadway-karrier előtti (chicagói) időszak szerepel, mert a 2000 utáni életrajza tulajdonképpen tényleg kimerül a színházi tevékenységének a leírásában. (Ld "szerepek" menüpont.) Hogy ez mennyire így van, azt egy interjúban elejtett mondata is bizonyítja. A Rocky Horror Show-ról beszélgettek. Elmondta, hogy hogyan készül az előadásokra, mire a riporter megkérdezte, hogy emellett hogy van ideje a "másik" (értsd színházon kívüli) életére. Raúl visszakérdezett: "Miféle másik élet?" :)
Tehát lássuk az életének azt a szakaszát, amikor még megvolt az a bizonyos "másik élet".

Család

Raúl Eduardo Esparza 1970. október 24.-én született Wilmingtonban. Nem sokkal később Miamiba költözött a szüleivel, és ott is nőtt fel. A nevéből is látszik, hogy nem tősgyökeres amerikai :) Még anno a nagyszülei menekültek át Kubából az Egyesült Államokba, szülei már itt ismerkedtek meg (egy vak-randin), és itt próbált meg a család mindent elölről kezdeni. Ez nem is sikerült rosszul, hiszen Raúl egy interjúban "felső-középosztálybeli" családról beszél, medencével az udvaron és három kocsival a garázsban.
Odahaza spanyolul beszéltek. Szülei és nagyszülei sokat meséltek Kubáról, nagymamája pedig kubai dalokra tanította.
22 évesen nősült, egy kubai származású lányt vett feleségül. Felesége (Michele Esparza) ügyvéd Texasban. Gyakorlatilag 1999 óta (Raúl színházi karrierének kezdete óta) külön élnek, és Raúlról sok mindent lehet mondani, de azt, hogy szerzetesi életet élne, azt nem. Ennek ellenére nem váltak el. 2001-ben majdnem sikerült, már a válási papírokat is kitöltötték, de képtelenek voltak beadni. És hogy a házasságuk a 2006-os évet és Raúl New York Times-beli interjúját is túlélte, az azt mutatja, hogy ez a két ember valóban összetartozik. (Raúl öltözőjében egyébként két fotó van: egy a nagymamájáról, akit imádott, és egy Michele-ről.)
Íme néhány történet a családi archívumból:

"Hiányzik a spanyol nyelv. Hiányoznak az ételeink. Hiányoznak a zenéink. Ha hallok egy kubai dalt, mindig könnyekre fakadok. És ott van az az első generációs dolog, amikor magadévá teszed a szüleid emlékeit, vágyakozását egy olyan hely után, ahol te sosem voltál."

"A Sunday In The Park With George második felvonásában George Párizsba utazik a nagymamájával [akinek Párizs a szülővárosa], de a nagymama meghal, mielőtt még oda érnének. És akkor George énekel egy dalt arról, hogy szeretné a nagymamája szemével látni Párizst. Nekem ez mindig a saját nagymamámat juttatja eszembe, aki két éve halt meg. Sokszor gondolok arra, ahogy Havannáról mesélt, és ugyanaz történik, mint a darab főhősével: a nagymamám szemén keresztül szeretném látni Havannát."

"Mindkét szülője Castro Kubájából menekült el. Apai nagyapja állami tisztségviselő volt, aki először támogatta Castro forradalmát, majd az új rendszerből való kiábrándulása után 1966-ban a CIA segítségével jutott ki az országból. Anyai nagyszülei egy USA-ba tartó gépre tették fel a lányukat, amikor még csak 14 éves volt, azzal, hogy az Egyesült Államokban keresse meg a bátyját. 7 év múlva látta legközelebb a szüleit. 'Rengetegszer megpróbáltam elképzelni ezt a jelenetet. A szüleim története egyben az én történetem is lett.' "

"Amikor egyetlen gyermeked van, akkor teljesen neki szenteled magad. Nagyon elkényeztettük, de visszakapjuk tőle ugyanazt a szeretet, amit neki adtunk. Mivel szeretetben lett felnevelve, és nem érte sok szomorúság, ezért nagyon gyengéd a természete. Nyoma sincs benne semmi hitványságnak." /María Elena Esparza/

"Iskolás koromban sokat gitároztam, és spanyol dalokat énekeltem a nagymamámnak."

"Riff Raff szerepét játszotta, amikor a szülei elhozták New Yorkba a nagymamáját, hogy megnézze őt a Broadwayn. A nagymamája pont ekkor, 2000. december 22.-én volt 93 éves. Néhány napra rá tágabb családi körben ünnepelték a karácsonyt Wilmingtonban. "Este úgy aludtam el, hogy a térdére hajtottam a fejem. Amikor felébredtem, azt mondta: 'Gyerekkorod óta nem aludtál az ölemben. Holnap boldog emberként halnék meg.'" Az idős hölgy másnap szívrohamot kapott, január 18.-án halt meg. Raúl ezt az időszakot nagyanyja betegágya mellett töltötte, és a kedvenc kubai dalait dúdolta neki. Most pedig, amikor színpadra lép, ő is ott van vele. 'Amikor a nagyapám meghalt, a nagymamám a parfümjéből pár cseppet tett egy zsebkendőre, és azt mindig magánál tartotta. Ez most nálam van, és viselem a Cabaret-ban.' "

"Esparza élete zordabb lett, mióta New Yorkba költözött. Felesége úgy döntött, hogy visszamegy Miamiba. 'Minden nap beszélünk telefonon. Ő a fény az életemben. Együtt nőttünk fel. Egymás mellett éltünk. Most azon a folyamaton megyünk keresztül, amikor újra meg kell ismernünk egymást. Akár jó, akár rossz dolog történik az életemben, azt meg akarom osztani vele.' "

"A sikeres karriernek a magánéletben fizette meg az árát. 'A színház sok kárt okozott a kapcsolatunknak.' "

"A házasságomra sok-sok évig nagyon büszke voltam. A feleségem segített abban, hogy biztos háttér legyen mögöttem, és így szárnyalhattam. Ideális, kiegyensúlyozott állapot volt. Együtt nőttünk fel, és nehéz volt külön lenni. Egy évig turnén voltam. A húszas éveinkben jártunk, amikor még mindig alakul az ember. Sokat tanulsz saját magadról. Egy kapcsolatban ezt együtt kell megtenni."

"Elkezdesz kételkedni magadban, abban, hogy hol a helyed a világban, és hogy a kapcsolatod hogyan illik bele ebbe a világba. A pap, aki összeadott minket, azt mondta: 'A te értékeid nagyon különböznek annak a közösségnek az értékeitől, amiben dolgozol.' Mindig megvolt az a képességem, hogy otthont tudjak teremteni magam körül. De sokszor muszáj egyedül lenned. Az élet nem más, mint a darab, amiben játszol, és így idegenné válhattok, mielőtt még észrevennétek."

/Részletek különböző cikkekből és interjúkból/

Iskolás évek

Egy katolikus fiúgimnáziumba járt Miamiban (Belen Jesuit Preparatory School), majd a Florida International University következett, ahonnan New Yokba ment (New York University's Tisch School of the Arts), és itt szerzett diplomát 1991-ben. Fő szakja a színház és az angol irodalom volt, mellékszakja pedig a pszichológia.
Már általános iskolában is szerepelt különböző amatőr előadásokban, de igazán a középiskola alatt kezdte el érdekelni a színészet. (Olyannyira, hogy nem csak szerepelt az iskolai színdarabokban, hanem rendezte is őket.)
A középiskola utolsó évében lett volna lehetősége rá, hogy profi produkcióban is szerepeljen, de nem vállalta el, mert inkább ki akarta élvezni az utolsó évet a barátaival. Első profi színészi munkáját a középiskola utáni évben kapta Miamiban, egy spanyol szerző 'Mixed Blessings' című darabjában. Akkor már megfordult a fejében, hogy talán színész szeretne lenni. (Annak ellenére, hogy korábban eltanácsolták a pályáról azzal, hogy tehetségtelen. Ez olyan, mint amikor Steve Balsamot azzal rakták ki az énekkarból, hogy nincs hangja.)
Sajnos az összes Raúlos anyagot figyelembe véve ez a rész a legkevésbé érthető számomra. Nincs olyan cikk vagy interjú, amiben rendesen le lenne írva, hogy pl hogy került a floridai egyetemről New Yorkba (a floridai egyetemet is csak egy cikkben említik meg futólag), hogy egyáltalán miért ment oda, alig találtam valamit a new yorki éveiről. Nem értem azt sem, hogy miért mondja, hogy jogásznak készült, amikor a felvett szakjai nem erre utalnak (színház, angol, pszichológia). Arra gondolok, hogy talán Miamiban járt jogra, aztán otthagyta a New York-i iskola miatt.
Amíg nem világosodnak meg a homályos részek, addig csak az ide tartozó interjú-részletek fordításaival tudok szolgálni.

"Beatriz Jiménez, a spanyoltanára így emlékszik Esparzára: 'Akkor ismertem meg Raúlt, amikor 12 éves volt. 30 éve tanítok, és ő a legkiemelkedőbb személyiség és diák, akit valaha ismertem. Árad belőle valami hihetetlen energia, és a tanulás szeretete. Tud rendezni, írni, énekelni és játszani. Rendkívül folyékonyan beszél angolul és spanyolul egyaránt, és mindkét kultúrát kiválóan ismeri. Nem volt művészeti program a középiskolában, ő segített létrehozni.' Esparza alapított egy klubot ALPHA néven (ALPHA = Acting, Literature, Photography, History, Art), és ennek a keretein belül sok színielőadást szervezett. Ez a vezető szerep 1988-ban dráma kategóriában 'Silver Knight' díjat hozott számára, és diáktársaival a nemzetközi Catholic Forensic League díját is megkapták az Amadeusból előadott jelenetükért. A 'National Foundation for Advancement in the Arts' versenyén nem tudta ezeket a sikereket megismételni, itt azt mondták neki, hogy ezen a pályán nincs jövője. 'Amikor Raúl elmondta, hogy úgy döntött, megpróbálja a színészetet, mondtam neki, hogy ez egy nehéz út lesz' - emlékszik vissza Jiménez."

"Harmadikas koromban kezdtem el játszani. Bár a nagynéném azt mondja, hogy kiskoromban el szoktam bújni a függöny mögé a nappaliban, és ahányszor belépett valaki, előjöttem meghajolni - ami inkább valamiféle rendellenességnek tűnik..." :D

"Úgy emlékszem a középiskolás évekre, mintha csak tegnap lett volna.
Vicces, mert az utolsó évben pályáztam a National Foundation of the Arts ösztöndíjára. Az utolsó fordulóban közölték velem, hogy nem vagyok színész, és semmilyen színművészeti iskolába nem fognak felvenni, mert egyáltalán nem vagyok jó. És akkor a szüleim azt mondták: 'Tudod mit? Felejtsd el! Próbáld csak meg!' És egy merész húzással New Yorkban kötöttem ki. De őszintén szólva nem volt túl jó nekem az az iskola. Nem szerettem ott tanulni. Nem lehetsz jó színész úgy, ha nincsenek ismereteid más dolgokról. A színházról tanulni nagyon egyéni és elszigetelt. Sokkal többet tanultam abból, amikor Chicagóban játszottam."

"- Fiatal korodban is játszottál?
- Nem, profi szinten nem. Nem cseréltem volna el a gyerekkoromat és a gimis élményeket a színházi életért. Művelődési házakban játszottam a középiskola alatt, és imádtam az iskolai színjátszókört, de sok más dolog is érdekelt. Az utolsó évben jöttem rá, hogy az utolsó középiskolás év pótolhatatlan élmény. Beválogattak az egyik színház 'She Loves Me' előadásába, de azt mondtam, hogy nem akarom ezt csinálni, élvezni akarom az iskolás éveket. És úgy is tettem. Az utolsó év csodálatos volt. Az, hogy profi színész legyek, csak akkor jutott eszembe, amikor félig-meddig már benne is voltam. Nagyon örülök neki, hogy a színészet az én választásom volt, és nem valami olyan, amit a szüleim erőltettek, vagy ami elvette volna a gyerekkor és az iskolás évek élményeit, mert igazán szerettem ezt az időszakot."

"Tudom, hogy tudok énekelni, de nem nagyon hallgattam musicaleket. Tizenhat voltam, mikor először hallgattam musicalt. Hogy mi volt az? A 'How To Succeed In Business Without Really Trying'. Előadtuk a középsuliban. Azt gondoltam, 'ez érdekes!' Sok Van Halent, Led Zeppelint, Police-t és U2-t hallgattam. Azt gondoltam, hogy az éneklés ezt a fajta éneklést jelenti. És a hangom most is ezen a szinten van. Nem gondolom, hogy bárki is beválogatna egy régimódi musicalbe, mert nincs olyan tiszta hangom."

"Esparza tehetsége a Belén Jesuit Preparatory School-ban mutatkozott meg először, ahol egyik darabot a másik után állította színpadra - angol és spanyol nyelven -, és a bevételt jótékony célokra ajánlották fel. Első profi fellépése rögtön a középiskola befejezése után történt, amikor szerepet kapott a Miami's Coconut Grove Playhouse 'Mixed Blessings' című előadásában."

"Amikor Miamiban laktunk, láttam néhány turnézó előadást, és nagyon tetszettek. És mindig játszottam különböző előadásokban - amit nagyon élveztem - de nem gondoltam, hogy színész alkat vagyok, és a színészetre mindig úgy gondoltam, hogy az nem igazi karrier.
Általános elvárás volt, hogy mindenkinek kell egy diploma, de még a legközelebbi barátaim között is voltak olyanok, akik ügyvédnek tanultak, és nem tudtak elhelyezkedni. És akkor azt gondoltam, hogy az életben semmire nincs garancia. Igazából úgy volt, hogy én is jogász leszek, és színészetet, angolt és pszichológiát tanultam. Akkor azt gondoltam, hogy ezt fogom csinálni. Aztán úgy döntöttem, hogy mégsem. Miért ne próbálhatnám ki, hogy milyen a színészet? Másrészről a szüleim is bátorítottak, mert mindig azt mondták: 'Az élet túl rövid. Azt kell csinálnod, amit szeretsz.'
Az első profi munkám a középiskola után volt. 'Mixed Blessings' volt a darab címe. Az AT&T Onstage Grant és a Coconut Grove Playhouse közös produkciója volt ez. Fantasztikus volt, mert ez a Tartuffe-nek egy kubai változata. És azért is, mert a Grove Playhouse nem szokott helyi színészeket szerződtetni, és nagyon nagy dolog volt, hogy itteniek is játszhattak a darabban. Még tinédzser voltam, ha jól emlékszem ez 1989-ben történt."

"Egy általános iskolás darab után kapott kedvet a színészethez. A középiskolás évei alatt kötelezte el magát a színház mellett. (Castro is ebbe a középiskolába járt, mielőtt még az iskola áttelepült volna az Egyesült Államokba. 'Őt valami oknál fogva nem tartják számon az öregdiákok között...' - mondja Esparza.) De a színházi tevékenység mellett tagja volt a focicsapatnak és a diákönkormányzatnak, és jótékonysági programokban vett részt. Amikor a New York-i egyetemen diplomázott, azt gondolta, hogy jogász vagy politikus lesz belőle. 'Valami olyan, ahol tudom hasznosítani a spanyoltudásomat és kapcsolatban maradok a világgal.' Ez az a fajta gondolkodásmód volt, amit még a jezsuiták neveltek belé."

"Azt gondoltam, hogy ügyvéd akarok lenni, de a 'Mixed Blessings' sikere elgondolkodtatott. A New York University úgy jött a képbe, hogy volt egy lány a színházban, aki a színfalak mögött dolgozott, és őt felvették ide. Azt gondoltam, 'ha ő meg tudta csinálni, akkor nekem is menni fog!'
Csináltam ezt a 'National Foundation for Advancement in the Arts' nevű programot. Össze kellett raknom egy kis műsort a meghallgatásra, énekszámokat meg egy-két monológot. Egy hétig tartott a verseny, és a végén közölték velem, hogy sosem lesz belőlem színész, és sosem fognak felvenni semelyik dráma-tagozatra. Azt mondták, hogy nem vagyok elég képzett, és fogalmam sincs róla, hogy mit is csinálok. Mennyi voltam akkor? 17?
Visszamentem a középiskolába, és akkor még nem volt semmilyen színházi programunk, volt viszont egy csodálatos spanyoltanárom, akinek a segítségével csináltunk egy előadást, hogy népszerűsítsük az iskolában a színházat. Más suliból is hívtunk olyan diákokat, akiket érdekelt a színészet. A spanyoltanárom azzal kezdte, hogy 'ő a mi sztár-színészünk', én meg fogtam magam, és elbújtam a pódium mögött. 'Igen, az az, aki ott van összegörnyedve hátul. Mi biztosak vagyunk benne, hogy ő igazán jó.' "

/Részletek különböző cikkekből és interjúkból/

Színház

Chicagóba egy New York-i tanára révén került 1992-ben. De saját bevallása szerint 1996-ig csak lézengett. Akkor döntötte el a szülei és a felesége bíztatására, hogy komolyan megpróbálkozik a színészettel. Addig valahogy nem akarta elfogadni, hogy a színészet "komoly" foglalkozás, amiből akár még meg is tudna élni.
Chicagóban még 1992-ben játszott két, rövid sorozatot megért musicalben (Of Thee I Sing, Grease), aztán úgy döntött, hogy ebből ennyi elég is volt. Chicagóban a prózai- és a musicalszínészek két külön kasztot alkottak (alkotnak?), a musicalszínészeket nem is igazán vették komolyan. Raúl szíve meg amúgy is inkább a próza felé húzott.
1996-ban, a Slaughterhouse 5 című előadás után került egy New York-i ügynökhöz (Elin Flack), de csak 3 évvel később gondolta úgy, hogy New Yorkban is kellene meghallgatásokra járnia. Aztán rögtön 1999-ben be is válogatták az Evitába.
Az Evitától az első Broadway-szerepig viszont hosszú út, és meghallgatások tömkelege vezetett. Egy rádióinterjúban mesélte, hogy a Rocky előtt kb fél évig járt folyamatosan különböző meghallgatásokra New Yorkban eredménytelenül. Vagyis majdnem eredménytelenül. Odaát a szereplőválogatásokat az úgynevezett 'casting direc
tor' végzi. Az adott előadáshoz kell megtalálniuk a legmegfelelőbb szereposztást. Természetesen egy casting director több előadás szereplőinek a válogatását is végzi, és ez volt Raúl szerencséje. Ugyanis a Rocky casting directora (Bernie Telsey) előzőleg már sok-sok meghallgatáson, sokféle helyzetben és szerepben láthatta Raúlt, és ennek a Rocky válogatásakor ért be a gyümölcse. A másik casting director, akinek Raúl sokat köszönhetett a New York-i elinduláskor, Tara Rubin. Mivel nélkülük Raúl most nem lenne ott, ahol van, gondoltam, érdemes legalább megemlíteni a nevüket, és egy pillanatig hálás szívvel gondolni rájuk :)

"Szülei és felesége bátorították, hogy próbálja meg a színészetet. 'Mindenben támogattak' - mondja. 'Azt mondták, az élet túl rövid, azzal kell töltenem, amit szeretek. Lehet, hogy nem sikerül, de más területen ugyanúgy érhet kudarc.' "

"A New York-i tanulmányaim vége felé közeledve minden adódó lehetőséget kihagytam a városban. Nem kerestem munkát, nem mentem meghallgatásokra, nem mentem ügynököt keresni. Egy tanáromnak voltak kapcsolatai Chicagóban, úgyhogy oda mentem meghallgatásra. Ez nem egy rendesen átgondolt döntés volt, csak úgy éreztem, hogy ez a helyes. Amikor leszálltam a gépről Chicagóban, azt gondoltam, hogy helyesen cselekszem. És végül kilenc évet töltöttem Chicagóban."

"Nagyon szerettem volna olyan fantasztikus színtársulatoknál dolgozni, mint a Steppenwolf és a Goodman. Ők pedig nem játszottak musicaleket. 20-21 éves voltam, amikor ezek az ajtók megnyíltak előttem, ezért ebbe az irányba mentem."

"Amikor kezdő voltam Chicagóban, minden szerepet elvállaltam, nem számított, mi az. Ezért is gondolkodtam, hogy biztosan New Yorkba kell-e jönnöm. Nem akartam megint legalulról kezdeni. Nem mintha Chicagóban sztár lettem volna, vagy ilyesmi, de a Steppenwolfnál és a Goodmannél dolgozhattam, és itt biztos helyem volt. "

"Amikor elindulsz a pályán, könnyű dolgod van: minden el kell vállalni, ami jön. Mert minden rendező, minden színház, minden szerep egy újabb ajtót nyit ki előtted."

"Aztán visszaadott egy szerepet, helyette megnősült, és elmentek nászútra. 'És aztán körülbelül egy évig nem dolgoztam. Ideiglenes munkákat vállaltam. Sokat költöztünk. És akkor, emlékszem, a feleségem irodája előtt ácsorogtam - ő ügyvédként dolgozott Chicagóban -, és arra gondoltam, hogy most már valami mást kellene csinálnom. Ez 1996-ban történt. Még mindig volt egy olyan érzésem, hogy színházban dolgozni egy kicsit abszurd. A családom nagyon konzervatív kubai család, és nálunk mindenki mérnök - édesapám, nagybátyám, nagyapám, dédnagyapám -, és mindenki azt gondolta, hogy valami biztosabb dolgot kellene csinálnom. És akkor a következő napon szerepet kaptam. Aztán a rákövetkező négy héten minden szerdán kaptam egy-egy ajánlatot. Mindez az életem legmélyebb pontján történt.' "

"A 20-as éveim közepén döntöttem el, hogy profi színész akarok lenni."

"New Yorkból Chicagóba költözött, ahol elismerést vívott ki a város leghíresebb társulatainak olyan előadásaiban, mint a Slaughterhouse-Five és a The Beloved Country. Jól mentek a dolgok, Esparza és felesége, (korábbi gimis szerelme) Michele úgy gondolták, hogy talán véglegesen Chicagóban maradnak."

"Nagyon-nagyon-nagyon nem szerettem a musicaleket. Azt gondoltam, hogy aranyosak, de nem kihívás egy színésznek musicalben játszani. Nagyot tévedtem."

"Egyetem alatt játszottam egy-két musicalben, és a gimiben is. Amikor Chicagóba mentem, az első két szerepem musical-szerep volt két, rövid ideig futó darabban. Utána nyolc évig egyáltalán nem játszottam musicalben. Egyébként a két chicagói musical közül az egyik a Grease volt. Danny Zukot játszottam. Vicces volt. Egyik este majdnem belementem a kocsival a zenekari árokba."

"1992-ben Chicagóban játszottam a Grease-ben. Volt egy kis elektromos kocsim a darabban. Az 'Alone at a Drive-In Movie' után ki kellett mennem vele a takarásba, de az első kerekek valahogy a közönség felé indultak el, és mindenki elkezdett sikítozni. Aztán elütöttem egy lámpát, végül nekirohantam a színház hátsó falának."

"- Ha mást kellene csinálnod, milyen foglalkozást választanál?
- Történelmet tanítanék egy középiskolában."
/PS: Valaki írjon neki musicalt a Holt Költőkből, hogy eljátszhassa benne Keatinget! OK, ő nem történelemtanár, de akkor is!!/

"Sokat fejlődtem, de elértem egy pontra, amikor döntést kellett hoznom: 'Egy jó chicagói színész akarsz lenni, aki soha nem is viszi többre, vagy tovább akarsz lépni?' "

/Részletek különböző cikkekből és interjúkból/